fejlec
 Legfrissebb hír
A Momentán Társulat Kapolcson!

Július 24-én és 25-én a Momentán Társulat Kapolcson, a Palya-udvarban játszik.
Az előadásban közreműködik Palya Bea.
Bővebb információ: www.kapolcs.hu



 Közösség



black_teteje
 
Kex és tea

reneszánsz

A Momentán Társulat 2000-ben azért jött létre, hogy saját szerkesztéssel kedvcsináló felolvasóesteket tartson: megkedveltetni a hallgatókkal a modern irodalmat, és olvasásra buzdítani őket. A művekkel a művekért, az irodalomért, magáért a szöveg öröméért. Azóta is (egyedülálló módon több mint 50 est óta) meghitt, zenés-gyertyafényes-kekszes teaházi hangulatban kalauzoljuk el a nézőket az irodalom szépségeibe, mutatjuk meg rejtett vagy ismeretlen értékeit. Immár 3. éve a Marczibányi téri művelődési központban.

A (kortárs magyar) irodalom manapság nem igazán népszerű, nem eladható, nem "trendi", gyakorta értelmetlen, érthetetlen, ezért sokan csipőből elutasítják. Szándékunkban áll az előítéletek és ódzkodások eloszlatása. Szerintünk ugyanis szerethető, fogyasztható, kézzelfogható, sőt szórakoztató. Estjeink időnként szubjektív válogatások (amolyan "greatest hits"), gyakorta pedig tematikusak: középpontban vagy egy örök irodalmi téma vagy egy fontos mai magyar író/költő áll, az ő műveikből és kedvenc olvasmányaikból válogatunk. A felolvasások után a szerzővel beszélgetünk az élet és az irodalom apró-cseprő dolgairól.

Megfordult nálunk a magyar irodalom színe-java. Nyolc év alatt vendégeink voltak: Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos,Varró Dániel, Háy János, Kántor Péter, Térey János, Darvasi László, Tóth Krisztina, Lackfi János, Garaczi László, Oravecz Imre, Bodor Ádám, Tolnai Ottó, Karafiáth Orsolya, Cserna-Szabó András, Szabó T. Anna, Kemény István, Harcos Bálint, Németh Gábor. Emlékestjeinken velünk volt Petri György, Lázár Ervin, Weöres Sándor és Szabó Magda. Feldolgoztuk a kortárs irodalom pikáns-erotikus verseit (Szex és Tea) ill. egy retro-est keretében az '50-60-as évek propaganda költészetét.

A Kex és tea esteken elhangzott szövegek nagy része - a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének segítségével - CD-n is hozzáférhető.

Írói vélemények a Kex és teáról:

"Miért fontos? Nem tudom, hogy fontos-e. De jó. Jó, mert más, mint a többi, kreatívabb, ami azonnal megtisztelő is ("de hisz ezek időt pocsékoltak rám".), jó a közönség is - mindennek van nívója. És még a szerző is jól érzi magát, pedig az neki nem is munkaköri kötelessége."

Esterházy Péter, 2009. január 7.

"A Kex és Tea kortárs irodalmat bemutató sorozata igazi trouvaille: olyan szerencsés lelemény, amihez hasonlót nem ismerek az irodalmi rendezvények között. Egy őt-tíz fős társulat - a Momentán Társulat - saját válogatásában, körülbelül egy óra terjedelemben felolvassa egy kortárs író, költő műveit. Közben - a szünetben - keksz és tea, az előadás után beszélgetés a jelen lévő szerzővel. Tulajdonképpen minden alkalom egy színházi est (felolvasó színház), megfejelve egy beszélgetéssel.
Van persze rizikó a dologban: mi történik, ha pocsék az előadás?
Sietek elébe menni ennek a kérdésnek. Az előadás nem pocsék, sőt! A társulat tagjai jó versmondók, néha egyenesen kitűnőek. Feltételezem, hogy prózát is jól mondanak. Szeretik, amit csinálnak; e tekintetben igazi amatőrök, a szó nemes értelmében. Leveszik a polcról a mai irodalmat. Belekóstolnak és belekóstoltatnak. A tea is finom, a keksz is. A székek is kényelmesek. Van állandó közönségük, és ez jó. De ha valaki csak úgy betéved egy Kex és Teára, nem tud rosszul járni!"


Kántor Péter, Budapest, 2008. május 8.

"Ritka az olyan alkalom, amikor az író olyas örömöt érezhet, mint írás közben. Persze, tudjuk, az olvasás is írás, és a színész is olvasó, ám mégis... tegnap viszont éppen ez történt meg velem. A Momentán társulat a szó legjobb értelmében vett, s mi tagadás, megható olvasói-szerkesztői-értelmezői alázattal és szakértelemmel a lehető legjobb Kőrösi Zoltánt hozta ki belőlem, s én, azt hiszem, bizton állíthatom, hogy ez nem kis szó... Szóval köszönet nekik. A nézőknek, érdeklődőknek és most még nem érdeklődőknek pedig azt ajánlom, ha másként akarnak lépkedni az utcán, másként akarják érezni a szagokat, látni a fényeket, üljenek be a Momentán egy produkciójára. Mert valamit nagyon tudnak a titkos szerkezetekről és rejtett tudásokról, mondom, érdemes figyelni rájuk. Ritka az olyan alkalom, amikor az író olyas örömöt érezhet, mint írás közben. Persze, tudjuk, az olvasás is írás, és a színész is olvasó, ám mégis... tegnap viszont éppen ez történt meg velem. A Momentán társulat a szó legjobb értelmében vett, s mi tagadás, megható olvasói-szerkesztői-értelmezői alázattal és szakértelemmel a lehető legjobb Kőrösi Zoltánt hozta ki belőlem, s én, azt hiszem, bizton állíthatom, hogy ez nem kis szó... Szóval köszönet nekik. A nézőknek, érdeklődőknek és most még nem érdeklődőknek pedig azt ajánlom, ha másként akarnak lépkedni az utcán, másként akarják érezni a szagokat, látni a fényeket, üljenek be a Momentán egy produkciójára. Mert valamit nagyon tudnak a titkos szerkezetekről és rejtett tudásokról, mondom, érdemes figyelni rájuk."

Kőrösi Zoltán, 2010. február 3.


 
black_teteje

 Előadás naptár
   
H K Sz Cs P Sz V
 


12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930









.......................................................
jelmegyarazat
 Bejelentkezés
név:
jelszó:
elfelejtettem a jelszavamat »
REGISZTRÁLOK
 Hírlevél
  feliratkozom /  leiratkozom 
 Látogatók